Duna-Tisza közi vitairatunk

Letölthető formátum:

LETÖLTÉS

Országos választási programunk

Ide kattintva olvashatja el őket!

http://mszp.hu/cimke/program

Facebook

Galéria

Aktuális

Király József napirend előtti felszólalása az ápolókért és a munkásokért

A holnapi nap - elmondhatom - minden magyar és kecskeméti ember számára valamilyen szempontból jeles ünnep lesz. A helyi híradások igaz csak arról szólnak, hogy egy tavaszköszöntő felvonulással kezdődik a majális Kecskeméten, majd a Benkó-domb lábánál koncertek mellett kirakodóvásár és vidámpark is lesz.

Mit is jelentett korábban valójában ez az ünnep? Előzményei egészen a britt ipari forradalomig nyúlnak vissza, amikor megfogalmazták és közzétették a munkások követelését az addig 10-16 órás munkaidő 8 órára csökkentéséről, azaz a hangzatos 8 óra munkát, 8 óra rekreációt és 8 óra pihenést. Az 1886. május 1-jén a chicagói munkás szakszervezetek sztrájkot hirdettek a 8 órás munkaidő bevezetéséért, melynek később rendőri sortűzzel vetettek véget. 1889-ben a II. Internacionálé által megfogalmazott határozat május 1-jét jelölte meg a nemzetközi munkástüntetés időpontjaként.

De mire is hívja fel a figyelmet most nekünk kecskemétieknek ez az ünnep, ahol a Mercedes és beszállítói megjelenésével alapvetően megváltozott a foglalkoztatás összetétele és minősége? Nagy volt a várakozás, hogy az új munkahelyek magasabb képzettséget igényelnek és ezt jobban meg is fogják fizetni. Hamarosan azonban kiderült, hogy a gyáróriásban dolgozók fizetése semmivel sem különbözött a korábban idetelepült ipari cégekben dolgozóitól. Ráadásul megjelent a munkaerőpiacon a munkaerő kölcsönzés, a XXI. század modern rabszolga kereskedelme.

A helyi szakszervezetek tehetetlenek - már ahol vannak, ugyanis nemrég arról értesültünk, hogy egy igen jelentős, 1000 fős cégnél felszámolták azt – hiszen az ily módon dolgoztatott emberekre nem érvényesek azok a jogok, melyeket a szakszervezetek kiharcoltak maguknak. Ugyanilyen lehetetlen helyzetben vannak a közmunkások is. Ezt súlyosbítja az a tény is, hogy nemrég a Fidesz által elfogadott Munka Törvénykönyve nagyban korlátozza a szakszervezetek működésének lehetőségeit. A legutóbbi gazdasági világválság is felhívta mindenki figyelmet arra, hogy a munka világában élők még most is mennyire kiszolgáltatottak, védtelenek a különböző gazdasági, politikai érdekcsoportokkal szemben. Ezért nagyon fontos, hogy szolidárisak legyünk egymással, és a holnapi ünnepnap üzenete is ebben kell, hogy megnyilvánuljon.

A majálison a kecskeméti szocialisták is ott lesznek, ahol is a délelőtt folyamán két országgyűlési képviselőnkkel, Bangóné Borbély Ildikóval és Heringes Anitával kötetlen beszélgetésre kerül sor, amire mindenkit szeretettel várunk.

Végezetül a szolidaritás jegyében szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy Kecskeméten is felvonulnak az ápolónők jogaik érvényesítéséért. Május 2-án 10 órakor indul a menet a nulla kilométerkőtől a Benkó Zoltán Szabadidő Központig és ahogyan ők megfogalmazták: „Összefogtunk, mert úgy éreztük, aki erre hivatott volt, nem tett értünk semmit. Ez az összefogás az egész magyarországi egészségügy érdeke.”

Köszönöm a szót!

Dobos József napirend előtti felszólalása 2015.04.30.

Téma: kecskeméti parkolás

2014 tavaszára elkészült a több milliárdos beruházással megvalósuló Megyei Kórház bővítése mindannyiunk örömére. A nagyon szép korszerű intézmény megnyitásával egy időben megszűnt a régi Izsáki úti kórház. Közben elkezdődtek a megyei kórházi átszervezések, így a kecskeméti kórház súlypontivá vált.

Ezzel egyidejűleg egyre több vidéki beteg, valamint azok látogatói, hozzátartozói jelelnek meg nap, mint nap a megyei kórházban. Sajnos a beruházással azonban nem lettek kialakítva új parkoló helyek. A már meglévő parkoló helyek állapotán is javítani kellene.
A Nyiri úti lakosok közül többen jelezték felém, hogy rémálommá vált a házaik előtti parkolás, amióta a kórház bővítése megvalósult. Elmondásuk szerint eddig is nagyon nehéz volt a megállás, de a kórház bővítésével szinte lehetetlenné vált a saját házuk előtti parkolás, amely megkeseríti mindennapi életüket.

Ezt a problémát már többen jelezték az önkormányzat felé is, azonban sajnos a mai napig érdembeli megoldás nem történt.
Bízom benne, hogy Polgármester asszony az általam felvetett problémát mielőbb kivizsgálja és megoldást talál rá.