Duna-Tisza közi vitairatunk

Letölthető formátum:

LETÖLTÉS

Országos választási programunk

Ide kattintva olvashatja el őket!

http://mszp.hu/cimke/program

Facebook

Galéria

Aktuális

Fogadóóra

Heringes Anita, az MSZP országgyűlési képviselője tart fogadóórát 2015. április 23-án (csütörtökön), 16 órától – 18 óráig Kecskeméten, a Katona József tér 18. sz. alatti MSZP Irodán.

Vasárnap Kecskeméten is tüntetés a korrupció kormánya ellen!

Április 19-én, vasárnap 16 órakor a Kossuth-szobornál várják azokat, akik megelégelték az Orbán-kormány korrupciós ügyeit.

“Több mint 100 településen lesznek egy időben demonstrációk, így Kecskeméten is, mert nem tűrjük, hogy kisajátítsák az államot és közös vagyonunkat!” – hangzott el az MSZP, a DK, az Együtt és a Szolidaritás közös sajtótájékoztatóján kedden délelőtt a Kossuth-szobornál.

A tüntetéseket a demokráciáért tenni akaró civilek és demokratikus ellenzéki pártok szervezik. A tüntetések célja, hogy a demokratikus ellenzék, a civilek és a jogosan felháborodott magyar társadalom megüzenje a korrupt hatalomnak: elég volt a Fidesz kormányzat szabadrablásából.

Mint az elhangzott, a megyében a takarékszövetkezeti botrányok (Soltvadkert, Orgovány) és a Quaestor-ügy is sok tízezer családot érintett, s ezek a kormánypártiakhoz vezethetőek vissza. Kecskemétnek is van saját korrupciós ügye, még pedig a Kecskeméti KSE Kft. fiktív számlázási botránya. Több száz millió tűnt el az önkormányzati tulajdonú sportcégből, s immáron három éve nincsenek meg a felelősök, a volt ügyvezető pedig továbbra is élvezi a városvezetés bizalmát.

Az országos és helyi ügyekre is szeretnék felhívni a tüntetéssel a lakosság figyelmét. Minden jóérzésű állampolgárt várnak április 19-én, 16 órakor a kecskeméti Kossuth-szobornál.