Duna-Tisza közi vitairatunk

Letölthető formátum:

LETÖLTÉS

Országos választási programunk

Ide kattintva olvashatja el őket!

http://mszp.hu/cimke/program

Facebook

Galéria

Aktuális

Kiszámítható oktatási rendszerre van szüksége Kecskemétnek

Király József napirend előtti felszólalása
KMJV Közgyűlése, 2015.05.28.

Tisztelt Polgármester Asszony!

Tisztelt Jegyző Asszony,

Tisztelt Közgyűlés!

Engedjék meg, hogy elsőként a mai nap díjazottjainak gratuláljak és további sikeres munkát kívánjak. A közelgő Pedagógus Nap alkalmából pedig sok erőt és kitartást kívánok valamennyi oktatásban, nevelésben dolgozónak.

Az oktatásnál maradva rátérnék felszólalásom témájára. Már több mint két éve, hogy a FIDESZ-KDNP kormány visszaállamosította az iskolákat. Ez az önkormányzatiság megcsonkítása mellett máig feloldhatatlan problémákat hozott a felszínre, még pedig többek között azt, hogy az újonnan létrehozott állami intézmény, a KLIK az iskolaigazgatók, intézményvezetők kinevezéséhez véleményezési jogra csökkentette a képviselőtestület egykori döntési jogát. Azzal viszont, hogy nem kötelező figyelembe venni a véleményt, vezetői válsághelyzetet teremtett több intézményben is.

Erre a tavalyi évben a Czollner téri Tóth László Általános Iskola igazgatóválasztása is ráirányította a figyelmet, ugyanis az oda kiszemelt személyről, akinek közgyűlésünk FIDESZ-KDNP Frakciója egyhangú támogatást biztosított, kiderült, hogy nem felel meg a pályázati követelményeknek. Ezzel a döntéssel a szintén pályázó, megbecsült korábbi igazgató pályáját kettétörték, ráadásul egy évig bizonytalanságot okozott az, hogy csak megbízott vezető állhatott az iskola élén. Felelőse ennek a kudarcnak, mert nevezzük annak, természetesen a mai napig nincs, sem a KLIK, sem képviselőtársaim részéről.

A másik, szinte hasonlónak mondható döntése a többségi frakciónak a Bányai Júlia Gimnázium igazgató kérdése. A megye legeredményesebb gimnáziuma jelenlegi igazgatójának pályázatát a FIDESZ–KDNP Frakció tartózkodással nem támogatta, annak ellenére, hogy mind az előterjesztő alpolgármester, mind a szakmai bizottság elfogadásra javasolta a közgyűlésnek. Indoklás itt sem volt, és azóta is hallgatnak hirtelen megváltozott véleményükről. Csak remélni lehet, hogy a nagy felháborodást okozó döntést a KLIK nem veszi figyelembe. Ettől függetlenül itt a Közgyűlés nyilvánossága előtt szeretném megkérni a FIDESZ Frakció tagjait, tegyék közzé, hogy mi az Önök koncepciója és követelmény rendszere a kinevezések kapcsán.

A közelmúlt egy másik nagy oktatási problémára is ráirányította a figyelmet. Ez pedig a szakképző iskolák közül a Kocsis Pál Mezőgazdasági Szakközépiskola megmaradásának a kérdése. Egy hónappal ezelőtt még úgy volt, hogy az intézményt a szomszédos Katolikus Iskola kebelezi be, mert hogy a szakminisztérium nem tart rá igényt. MSZP-s sajtótájékoztatónk után, ami arra irányult, hogy Kecskemétnek szüksége van a 86 éves múlttal rendelkező kertészeti képzésre, szerencsére fordulatot vett a Kocsis sorsa, ugyanis mégiscsak átveszi a KLIK-től a Földművelésügyi Minisztérium. Ez újra felveti a kérdést, hogy mi a városunkat jelenleg irányító FIDESZ-KDNP koalíció oktatási koncepciója, amely biztosítaná fiataljaink tanulásának, képzésének lehetőségét. A történtek azt bizonyítják számomra, hogy jelenleg nincs ilyen, ez pedig egy fejlődési pályán lévő város esetében elfogadhatatlan. Arról nem beszélve, hogy 2018-ra Európa Ifjúsági Fővárosa szeretne lenni Kecskemét, ami csak egy kiszámítható, megnyugtató oktatási rendszerrel együtt képzelhető el.

Ezért kérem Polgármester Asszonyt, hogy mielőbb rendezze a fent vázolt oktatási problémákat. Köszönöm a szót!

Mi lesz a Kocsis Pál Mezőgazdasági és Környezetvédelmi Szakközépiskola és Szakiskola sorsa?

A héten már volt egy iskolabotránya Kecskemétnek, nem lenne szabad hagyni, hogy újabbtól zengjen a magyar sajtó – kezdte Király József pénteki sajtótájékoztatóját, amelynek a témája a Kocsis Pál Szakközépiskola körül kialakult bizonytalanság volt.

Az MSZP helyi frakcióvezetője elmondta, hogy jelenleg a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ kezeli az iskolát, ám mivel mezőgazdasági szakiskoláról van szó, ezért a Földművelésügyi Minisztériumnak kellene átvennie az intézményt. Bizonytalanság alakult ki azonban az elmúlt hónapokban, nem tudni, hogy ki fogja fenntartani a szak és szakközépiskolát, mindenki csak találgat. Mint kiderült, időközben a katolikus egyház is bejelentkezett, hogy átvenné az intézményt, ez ellen már tüntetést is szerveztek volt és jelenlegi diákok, szülők, pedagógusok.

Király József hangsúlyozta, hogy a Bányai Júlia Gimnázium körül kialakult botrány után éppen ideje lenne már őszintén beszélnie a kormánypárti döntéshozóknak a kecskeméti polgárokkal. A felvételizők, pedagógusok és diákok nem tudják, hogy mi vár rájuk a szeptemberi iskolakezdéskor, ugyanis 86 éve hasonlóra nem volt példa.

Most, mikor a kormányzati propaganda azt mondja, hogy mennyire fontos a vidék, akkor nem engedhető meg az a felelőtlenség, hogy egy ilyen nagy múltú, mezőgazdasági szakembereket képző intézmény sorsa levegőben lógjon – jelentette ki a szocialista városatya.

Király József végezetül arra szólította fel Szemereyné Pataki Klaudia polgármester asszonyt, hogy mihamarabb járjon közben az ügyben, s felelős városvezetőként rendezze el az illetékesekkel az iskola jövőjének a sorsát úgy, hogy az mindenki számára megnyugtató legyen.