Duna-Tisza közi vitairatunk

Letölthető formátum:

LETÖLTÉS

Országos választási programunk

Ide kattintva olvashatja el őket!

http://mszp.hu/cimke/program

Facebook

Galéria

Aktuális

Király József napirend előtti felszólalása Quaestor-ügyben

Elhangzott napirend előtti felszólalás - Kecskemét, 2015.03.26.

Tisztelt Polgármester Asszony!
Tisztelt Jegyző Asszony, Tisztelt Közgyűlés!

Sajnálattal vettem tudomásul, hogy a brókerbotrányok immár elérték a kecskeméti polgárokat is. A Buda-Cash és a DRB Bank tönkremenetele után a városunkban jelentős ügyfélkörrel rendelkező Quaestor is két hete hétfőn jelentette be csődjét. Csak reménykedek, hogy kecskeméti önkormányzati cégek pénzei nem érintettek az ügyben!

Az MSZP országos kezdeményezéséhez csatlakozott a kecskeméti szervezet is azzal, hogy azonnal próbált a károsultak számára jogi segítséget nyújtani. A Katona József tér 18. szám alatti irodánkban már száznál többen fordultak meg eddig, és még várjuk a további ügyfeleket. Itt sokan elpanaszolták nekünk, hogy életük megtakarítását bízták a Quaestorra, és nem tudják mi lesz ezután velük. Elmondásuk szerint nem csak a magas kamat miatt fordultak az említett céghez, hanem a médián keresztül azt tapasztalhatták meg, hogy ennek a cégnek a vezetője Tarsoly Csaba, nagyon közeli kapcsolatokat ápol a kormánnyal és Orbán Viktorral, ez pedig bizalommal töltötte el őket. Ma pedig azzal kellett szembesülniük, hogy hiába a nagy barátság, a pénzük egyik napról a másikra eltűnt.

A helyi Quaestor iroda ugyan még igazolja a befektetésük nagyságát, de egy papírlapon kívül másra nem telik tőlük. Sajnálatos, hogy itt Kecskeméten is volt már olyan személy, aki nem tudta túltenni magát ezen a csalódáson, és eldobta magától az életet. Egyre többen teszik fel a kérdést az irodánkban, az utcán, a piacon, a baráti beszélgetéseken: Egy egész élet munkájával megtakarított pénzük ma már csak egy gépelt papírlapot ér? Közben két hete a hatóságok részéről nem történik semmi, a felelősök szabadlábon lehetnek, a kormányzati barátok hallgatnak. Tegnapi információ szerint maga a miniszterelnök utasította még időben, azaz a csőd előtt a kormánytagokat, hogy a minisztériumok vegyék ki pénzüket a brókercégből, szabaduljanak meg a Quaestor részvényektől. A hírek szerint ez jól sikerült nekik. Ha józanul végiggondoljuk az egész brókerbotrány folyamatát, mi ez, ha nem pilótajáték, melynek reklámarca maga a miniszterelnök és a kormány volt. Mint ahogy ebben az országban szokás, megint a kisemberek jártak rosszul.

Ahhoz, hogy ez ne így maradjon, javaslom, hogy a kecskeméti közgyűlés szólítsa fel országgyűlési képviselőinket dr. Zombor Gábort és dr. Salacz Lászlót, hogy járjanak közbe a brókerbotrányban kárt szenvedett kisbefektetők teljes kártalanítása ügyében!

Ezt javasolta egyébként az MSZP országgyűlési frakciója is a parlamentben. Véleményünk szerint ha stadionokra és nemzeti bankos alapítványokra több százmilliós összeg áll rendelkezésre, akkor kell, hogy legyen pénz a kártalanításra is. Továbbá pedig országgyűlési képviselőink tisztázzák magukat választóik előtt azzal, hogy aláírják azt a nyilatkozatot, melyben kijelentik, hogy nem vettek ki pénzt a botrány kirobbanása előtt sem a Buda-Cashből, sem a Quaestorból.

Végezetül pedig jobban figyeljünk oda azokra az embertársainkra, akik elszenvedői ezeknek a botrányoknak. Tegyünk közösen azért is, hogy mielőbb visszatérjen pénzügyi világunkba a becsületesen tevékenykedő intézmények iránti bizalom, hiszen ez mindannyiunk érdeke!

Köszönöm a szót!

Sajtóközlemény a Jobbik gátlástalan hazugságaival kapcsolatban

SAJTÓKÖZLEMÉNY

Sneider Tamás, a Jobbik és a Parlament alelnöke egy hangfelvételen bevallotta, hogy a Jobbik mostani „cuki kampánya” csak hazugság és képmutatás.

Nos, nézzük mi is az igazság valójában, szó szerinti idézet Sneider Tamástól:

„Nagyon feljött a Dunántúl hál’ Istennek, mert jönnek a cigánybűnözők és gyilkolják az idős embereket.”

Ez a Jobbik idősügyi programja? Annak örülnek, hogy gyilkosságok történnek hazánkban? Ez felháborító és elfogadhatatlan, azonnali lemondásra szólítjuk fel Sneider Tamást!

Továbbá felszólítjuk a Jobbik kecskeméti önkormányzati képviselőit, Süli Csontos Ottót és Radics Tivadart, hogy a nyilvánosság előtt valljanak színt, és határolódjanak el Sneider Tamástól, és az őt támogató politikusoktól!

Világosan látszik a fenti idézetből is, hogy a Jobbik átveri az embereket: csak látszólag szelídülnek. Valójában ez hazug képmutatás, amivel kicsalni próbálják a jóhiszemű emberek szavazatait.

2015. március 19.

MSZP Bács-Kiskun Megyei Területi Szövetség Kecskemét Helyi Szervezete