Duna-Tisza közi vitairatunk

Letölthető formátum:

LETÖLTÉS

Országos választási programunk

Ide kattintva olvashatja el őket!

http://mszp.hu/cimke/program

Facebook

Galéria

Aktuális

Közlemény

Az MSZP Kecskemét Helyi Szervezete megdöbbenve értesült arról, hogy tűz ütött ki a Kecskeméten, a Mátis Kálmán utcai kilencemeletes ház egyik negyedik emeleti lakásában. A város tűzoltói 3 perc alatt a helyszínen voltak, a tüzet szerencsére rövid időn belül sikerült eloltaniuk. Ennek ellenére úgy tudjuk, hogy sok család került nehéz helyzetbe a tűz és az oltás miatt.

Helyi szervezetünk egész évben folyamatosan gyűjt használt ruhákat, bútorokat, elektromos eszközöket, ezért várjuk a jelentkezéseket irodánkon, hogy mire lenne szükségük a szerencsétlenül járt lakóknak.

Címünk: Kecskemét, Katona József tér 18.
Telefonszámunk: 76/322-790

Király József
elnök

Dobos József napirend előtti felszólalása 2015.02.19.

Rákóczi úti kereskedelmi, vendéglátói egységek bérleti díjáról
napirend előtti felszólalás

Az utóbbi időben egyre több kereskedő keres meg azzal a problémával, hogy magasak, sőt egyre magasabbak a Rákóczi úti bérleti díjak.

A probléma az, hogy ezeket a magas bérleti díjakat főleg téli időszakban csak veszteséggel lehet kitermelni, ezt igazolja, hogy egyre több üzlet megy csődbe és áll üresen, kiadatlanul.

Sajnos még a Rákóczi út felújítása sem tudta eredményezni a forgalom kitolódását erre a városrészre.

Hiába lett a vasútkert is felújítva, azonban a KTE pályán meghiúsult üzletközponti beruházás miatt is, ennek a résznek nincsen forgalom húzó hatása.

Szembesülnünk kell azzal, hogy a jelenlegi kereskedelmi vonzáskörzet a Malom Központ köré csoportosul. A Rákóczi út kiesik.

Szeretném javasolni Polgármester Asszonynak és a Kikfor Kft. Vezetőségének, hogy vizsgálja meg annak a lehetőségét, hogy a bérleti díjak csökkentésével mennyivel több üzletet tudna sikeresen működtetni. Továbbá, vizsgálja meg a Rákóczi út rekonstrukciót követő eltelt időszakban, hogy hogyan valósultak eddig meg a várakozások, “feléledt-e” a Rákóczi út, mert a Vasútkert továbbra sem hozza a várt reményeket és félő, hogy a Városi mozi új funkciója sem hoz fellendülést.

Szerintem a „jó gazda” szemlélettel az összes üzletet ki lehetne adni, ami a Kikfor Kft.-nek és a Városnak is több bevételt eredményezne.

Megszeretném jegyezni, hogy "pont jó volt" az időzítés, miszerint Valentin Napon zárták le a Rákóczi utat, térburkolat javítása miatt, így még az a kis forgalom is kiesett a vendéglátó egységektől, kereskedelmi egységektől, amire ebben a rossz időszakban készültek.