Csakhogy. Köztudott, Magyarországon iszonyatosan nagy az adó-, és járulékteher, úgy a magánszemélyekre, mind a vállalkozásokra. Európában a harmadik helyen állunk! Ez minden bajunk fő okozója. Ennek a magas terhelésnek, a gazdasági növekedést gátló hatásáról most nem kívánok beszélni, az egyébként is egyre nyilvánvalóbb. Hanem arról, hogy ilyen magas adó-, és járulékteher mellett bármilyen kisösszegű önrészt is bevezetni a két legfontosabb ellátási rendszerben, az egészségügyben és az oktatásban, szinte lehetetlen. Ha hamarább nem, most már látjuk. Lássuk be, a FIDESZ-nek nem volt nehéz dolga… Miért fizessek én azért, amiért egy rakás adót levonnak tőlem?

Az elutasítást segítette a Kádár-rendszer emléke, amikor megvoltunk úgy is, hogy nem kellett az alapvető közösségi szolgáltatásokért (iskola, egészségügy) külön fizetni. (Megjegyzendő, hogy az SZJA bevezetésekor 1988-ban, csak az adóval bruttósították fel a béreket, a közszolgáltatások részbeni önfinanszírozására egy forintot sem építettek be a bérekbe, azóta is húzzuk magunkkal a nyomott béreket.)

Mi következik a fentiekből?

Az, hogy hiába jó polgári és modernizációs elv az öngondoskodás, a jelenlegi magyar gazdasági-társadalmi viszonyok között úgy, ahogyan az történt, nem lehet érvényesíteni. Ma, Magyarországon ez a helyzet!

A vizitdíj, tandíj döntések nem érdemi (szakmai) tekintetben voltak hibásak – bár ezen is lehetne vitatkozni – hanem abban, hogy a döntéshozó nem vette eléggé figyelembe a bevezetés társadalmi-gazdasági környezetét, nem mérlegelte a társadalom befogadóképességét.

Ahhoz tehát, hogy középtávon lépni tudjunk az öngondoskodás elvének érvényesítéséhez – és persze a növekedés feltételeinek megteremtéséhez - mindenekelőtt egy radikális adó-, és járulékteher csökkentés kell. Az emberek zsebében és a vállalkozások kasszájában érzékelhetően több pénzt kell hagyni – ez is polgári elv! - hogy eldönthessék, mire költik, így egyebek között az öngondoskodásra, új beruházásokra, foglalkoztatásra stb.

A magas adó-, és járulékteher az állami költségvetés kiterjedt közfeladat vállalása miatt van. Ezért a terhek jelentős csökkentése az adókedvezmények és a közösségi kiadások ésszerű szűkítése nélkül, nem megy. Ugyanis a kisebb közteher – és tegyük hozzá, a következetes ellenőrzés - középtávon relatíve több bevételt hoz ugyan a büdzsébe, de rövid távon nem jön be elegendő pénz arra, hogy finanszírozzuk a változatlanul hagyott közösségi kiadásokat.

A közkiadás mérséklésétől nem szabad megijedni, mert ha jó helyen nyúlunk az eddigi rendszerbe, akkor az embereknél és vállalkozásoknál maradó jövedelemtöbbletből saját maguk vásárolják meg, az eddig a központi büdzsé által fedezett ellátásokat, beruháznak stb. (Például nem értem, hogy miért működnek köztulajdonban a színházak, iszonyatos állami dotáció mellett, de a szegények által el nem érhető belépési díjjal? Kórházat magánkézbe lehet adni, színházat nem? Az viszont nyilvánvaló, hogy a társadalom legelesettebb rétegei nem maradhatnak közösségi szolidaritás nélkül.)

A sokat emlegetett Szlovákiában – sok évi mélyrepülés után – a konzervatív Dzurinda kormánya radikálisan csökkentette az adókat és ezzel együtt vezette be a vizitdíjat! Szerencséje volt, mert a közösségi kiadásokat nemigen kellett csökkentenie, ugyanis azok közel nem voltak olyan magasak, mint nálunk.

Nálunk most a legfontosabb politikai kérdés az, hogy a kormány filozófiát vált-e és elkezd egy széleskörű szakmai, társadalmi konzultációt az adó-, és járulékterhek jelentős csökkentéséről, vagy nem. Ha igen, akkor nemcsak a kormány, hanem az egész társadalom nyert! És akkor van esélye újra Magyarországnak!

És a végén, egy aktuális vitáról: a vizitdíj megszűnését kell-e kompenzálni és mennyivel? Ha csak 2009. január 1-től szűnne meg a vizitdíj, akkor a kompenzálás jogilag szóba sem jöhet, mert a népszavazás erre nem kötelezi a parlamentet. Az más kérdés, hogy ha az érintett területeken ellátási feszültség alakulna ki, a kormánynak intézkednie kellene.

Mivel a parlament 2008. április 1-től megszünteti a vizitdíjat, ezért ezt csak úgy teheti meg, hogy egyúttal visszaállítja a vizitdíj bevezetése előtti helyzetet az érintett területeken (háziorvosok, kórházak). Teljes körű kompenzációra (pláne folyamatosan beépítve a költségvetésbe) nem kötelezett, mert nem szerzett jogról van szó. Igen, a kompenzáció a kezdeményezők felelőssége!

Dr. Brúszel László