Duna-Tisza közi vitairatunk

Letölthető formátum:

LETÖLTÉS

Országos választási programunk

Ide kattintva olvashatja el őket!

http://mszp.hu/cimke/program

Facebook

Galéria

Mennyire volt politikai választás, Cseke Péter színházigazgatói kinevezése?

- kérdeztük dr. Brúszel László MSZP frakcióvezetőt?
A frakcióvezető úgy látja, hogy nagyon sokan, akik érdeklődéssel figyelték a kinevezés előzményeit, politikai ügyet sejtettek a kinevezés mögött. Tudjuk, hogy Cseke Péter nyíltan fideszes ember hírében áll, s ez szíve joga neki is, mint bárkinek.

A probléma inkább azzal van, hogy az eléggé elterjedt szóbeszéd szerint a helyi FIDESZ frakció többször sem tudott dönteni az ügyben – többen mást támogattak, nem Csekét – és végül állítólag a FIDESZ központból jött le az ukáz, hogy Cseke Péter a nyerő! Nem tudom, hogy így történt-e, de a körülmények erre utalnak.

A választás megtörtént, tény, hogy 19 képviselő Cseke mellett volt. Jobb lett volna, ha nagyobb arányban támogatja a testület a leendő igazgatót, de ez van. Most már csak remélni tudjuk, hogy Cseke munkáját nem a FIDESZ központból vezérlik… Bár akár vezérelhetik is, mert ha nem jó színházat csinál, akkor úgysem menthetik meg a közönség haragjától, ha meg jó színházat, akkor a többi nem érdekes. Mi nyitottan várjuk az új igazgató munkálkodását.

Én pedig úgy gondolom, ...

...hogy a helyi Fidesz továbbra sem hazudtolja meg magát. Nem szakmai alapon, hanem pártszempontok alapján cserél le felelős vezetőket, önkormányzati dolgozókat és mindenkit, ahová a klientúráját támogató szimpatizánsok beférnek.
Emlékezzünk csak: jött az önkormányzati választások, majd a Zombor kommunikáció, amit azonnal egy "Fehér könyv" követett. Abban le volt írva, hogy Szécsi doktor és a szocik miként tették tönkre a várost. Most pedig? 7 milliárdos kötvénykibocsátás, 4 milliós színházigazgatói "szükséglakás" felújítás... Csak azon töröm a fejemet, hogy a jelenlegi igazgató miként bírt eddig lakni abban a mocsokban, ahová most hirtelen 4 millát kell elmaszatolni?! Esetleg ez egy Fideszes pénzmosás? :O)