Duna-Tisza közi vitairatunk

Letölthető formátum:

LETÖLTÉS

Országos választási programunk

Ide kattintva olvashatja el őket!

http://mszp.hu/cimke/program

Facebook

Galéria

Van esély leváltani a Fideszt és vele együtt az eluralkodó félelmet!

Király József nevével talán már minden közélet iránt érdeklődő találkozhatott Kecskeméten és környékén, hiszen évtizedek óta megszállottan végzi munkásságát az itt élők boldogulásának érdekében. Hitvallása szerint először békét kell kötnünk egymással a nemzeten belül, hogy aztán közösen építsük a jövőt gyermekeink és unokáink számára.

Sokan a kecskeméti önkormányzati munkája kapcsán találkoznak manapság nevével, míg mások már jóval korábbról ismerhetik Önt, mint építész, városvédő, vagy éppen kulturális- és sportvezető. Hogyan mutatná be magát annak, aki még nem hallott Önről?

Kecskeméten születtem és élek a mai napig; házas vagyok és öt gyermek édesapja. Budapesten diplomáztam magasépítő szakon, majd a Műszaki Egyetemen Műemlékvédelmi Szakmérnöki másoddiplomát szereztem. A rendszerváltozás után, 1992-ben édesapámmal karöltve megalapítottuk építőipari vállalkozásunkat, amely aztán egyre jobban kinőtte magát, és sok családnak adott, és ad is mai napig megélhetést.

Elkötelezett híve vagyok a hagyományok megőrzésének, és a régi épületek, városrészek megtartásának és felújításának. Támogatom a helyi kortárs művészek megismerésének lehetőségeit. Kecskeméten a Művész Kávézó létrehozója vagyok, valamint a Civil Klub és a Hakkoda Dojo harcművészeti központ működtetője. Az elesettek sorsát mindig szívemen viseltem, ezért megalapítása óta támogatom a Wojtyla Barátság Központot. Több társadalmi és civil szervezetben tevékenykedem, ezek között megtalálható népi építészeti diákköri munka, építészkamarai tagság, városszépítő egyesületi elnöki poszt, magyar-japán baráti köri tiszteletbeli elnöki titulus, a sport területén pedig több egyesületben és országos szövetségben elnöki, vezetőségi munka.

Eredményes szakmai tevékenységem elismeréséül számos kitüntetésben részesültem, így többek között Podmaniczky-díjas városvédő, a Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt Polgári Tagozatának kitüntetettje vagyok, illetve legutóbb a nemzetközi kapcsolatok területén kaptam rangos elismerést, Japán Külügyminiszteri kitüntetéssel jutalmaztak.

A közéletben már a ’90-es évek óta részt veszek folyamatosan, de komolyabban 8-10 éve vágtam a politikába a fejszémet, mert láttam, hogy csak akkor tudok érdemben segíteni az embereken, ha belülről veszek részt a folyamatokban, nem a partvonalról kiabálok.

Kecskeméten jelenleg a Városrendezési és Városüzemeltetési Bizottságnak vagyok elnöke, illetve a Közgyűlésben a szocialista frakció vezetője. Továbbá az MSZP Országos Elnökségének is tagja vagyok, ahol képviselem a magyar vidék, azon belül is Bács-Kiskun megye és a régió érdekeit.

Ha az ember beüti az Ön nevét egy keresőbe, rengeteg olyan ügyet olvashat, ahol kérlelhetetlenül az igazságot keresi, és nem engedi magát lerázni. Sokan már lehet, hogy feladták volna, magát mi motiválja?

Egész életemben hittem, és most is hiszem, hogy csak akkor tudunk élhető országot építeni, ha őszintén szembe merünk nézni a valósággal, tudunk kritikát és önkritikát egyaránt megfogalmazni, vitázni, majd felelős döntést hozni. Sajnos a mai hatalomra ezek a tulajdonságok egyáltalán nem igazak.

Mint említette, rengetek ügyet ástunk ki és tártunk nyilvánosság elé kollégáimmal helyben és országosan is.

Ilyen például a helyi sportcég, a Kecskeméti KSE közel félmilliárdos, fiktív számlázási botránya, amelyet jelenleg már Szegeden tárgyalnak, és hamarosan ítéletet is hoznak benne, de említhetném még a legfrissebbek közül a közvilágítási botrányt, amely az Orbán Viktor vejének érdekeltségébe tartozó Elios Zrt-hez kapcsolódik. Jelenleg is azért harcolunk, hogy végre világosan lássunk ebben az előre és precízen kitervelt csalássorozatban. Nagyon reménykedem benne, hogy az országos botránynak a felelőseit mielőbb előállítják, és megkapják büntetésüket!

Közelednek az április 8-ai választások. Milyen üzeneteket fogalmaztak meg leendő és jelenlegi szimpatizánsaik felé?

A Magyar Szocialista Párt és a Párbeszéd szövetsége egyértelműen hordozza magában az összefogás és a tenni akarás üzenetét.

Országosan úgy gondolom, hogy a legfontosabb, hogy újra reményt adjunk az embereknek, hiszen 3-4 millió honfitársunk él mélyszegénységben, míg körülbelül félmillióan úgy döntöttek, hogy „lábbal” szavaznak, és elhagyták az országot.

Éppen ezért Karácsony Gergely közös miniszterelnök-jelöltünk vezetésével meghirdettük a szociális demokrácia intézményét, ami olyan lényegi pontokat tartalmaz, minthogy megvédjük az embereket a piaci kiszolgáltatottságtól, tisztességes ellátást akarunk a kórházakban, minőségi oktatást az iskolákban, illetve az önkormányzatiságon keresztül a helyi közösségeket óvjuk és tápláljuk, hogy számon lehessen kérni, ha valami nem jó irányba megy. Mi olyan országot akarunk teremteni, ahol az emberek sorsa az első, és a hatalom az utolsó!

És mik a konkrét elképzelések az Ön választókerületében, Bács-Kiskun megye 2-es számú körzetében?

Az én körzetemhez konkrétan Kecskemét nagyobbik fele tartozik, illetve Ballószög, Helvécia, Városföld, Szentkirály és Tiszakécske. Viszont ha megengedi, én az egész megyére, déli régióra vonatkozó elképzeléseimet ismertetném.

Itt  a Dél-Alföldön külön programot tűztünk a zászlónkra, amely egy lassan kétszáz éves tervnek a megvalósítását, a Duna-Tisza közi csatorna megépítését jelenti. Ezt elsősorban nem költségvetési, hanem uniós forrásokból, valamint magánpénzekből gondoljuk. Ennek  a programnak ugyanis van jövőképe, megvalósul a folyószabályozás, nem néptelenedik tovább a két folyó közti térség, fejlődik a kertészeti kultúra, a feldolgozó ipar, vele az oktatás, a kutatás, a turizmus, a különböző kis vízerőművek beépítésével pedig több lábon állunk majd az energetika terén is és nem lesz szükség a költséges paksi erőműbővítésre. Mindez munkahelyeket teremt és megélhetést ad az itt élőknek.

A magyar vidék felébresztése és felkarolása Gőgös Zoltán kollégámmal szívügyünk. A kistelepüléseket és az ott élőket cserben hagyták, magára maradt a magyar vidék. Éppen ezért olyan programot dolgoztunk ki, amely visszaállítja a lét- és jogbiztonságot. Ehhez szervesen kapcsolódik, hogy a szociális és egészségügyi ellátórendszereket úgy kell kiterjeszteni, hogy azok mindenki számára elérhetőek legyenek.

A helyi gazdaság fejlesztésére koncentrálva alakítjuk majd ki az új típusú szövetkezeti együttműködéseket, a háztáji jellegű termelés együttműködési formáit. Megszerveznénk a szövetkezetek, a valódi őstermelők, a családi és kisgazdaságok, a kis- és mikrovállalkozások piaci hátterét. Mindez a fogyasztóknak is érdeke, hiszen rövidebb úton jut el a friss és egészséges helyi termék az asztalokra.

A célunk, hogy leszámoljunk az elmúlt évtizedek ígérgetéseivel, a vidéki régiókban élőknek legyen végre megvalósítható jövőképük!

Végezetül mit üzenne az Olvasóinknak?

A Fidesz és vele együtt a félelem legyőzhető, erre volt bizonyíték Hódmezővásárhely is az elmúlt időszakban. Arra kérem az Olvasókat, hogy menjenek el szavazni április 8-án vasárnap, és támogassák az MSZP-Párbeszéd közös jelöltjeit és pártlistáját!