Duna-Tisza közi vitairatunk

Letölthető formátum:

LETÖLTÉS

Országos választási programunk

Ide kattintva olvashatja el őket!

http://mszp.hu/cimke/program

Facebook

Galéria

A szocialista frakció ajánlása a 2011. évi költségvetéshez

Tisztelt Polgármester Úr!

Kecskemét Megyei Jogú Város Szocialista Képviselőcsoportja a 2011-es költségvetés ké-szítésénél kéri, hogy vegyék figyelembe az alábbi szempontokat.

A világgazdasági válság okozta megszorítások után, a tavaszi kormányváltáskor ígért fejlődési pályára léphetünk. A mi olvasatunkban ez azt jelenti, hogy további forráselvonások nem lesznek, beindulhatnak az önkormányzati fejlesztések.

Éppen ezért bízunk abban, hogy működési kiadásaink legalább az inflációval megnövelt összegben rendelkezésre állnak. Így városi intézményeink – az előző évek összevonásai után – zavartalanul működhetnek, és az ott dolgozók bére nem csökken.

Képviselőcsoportunk ezen kívül szeretné még külön felhívni a figyelmet, és javasolni, hogy - képviselői munkánk során tapasztaltak, valamint lakossági bejelentések alapján - az alábbi konkrét felvetéseinket építsék be az ez évi költségvetésbe.

• A közmunkaprogramban biztosítani kellene a napi 6 óra helyett – lehetőleg – a napi 8 óra munkalehetőséget.
• Infrastrukturális téren:
- csapadékvíz csatorna befejezésének biztosítása,
- szilárdburkolatú utak jobb karbantartása,
- több lehetőséget kell biztosítani az önerős útépítéseknek, ezen belül is fel kell gyorsítani a

Hetényegyházi, a Kadafalvi részek szilárd útburkolatának ki-vitelezését,
- a földutak stabilizálására több pénzt kellene biztosítani,
- a belvíz csökkentése érdekében, a nyíltvízi csatornarendszerek karbantartá-sa, ellenőrzése,
- több parkoló építését a lakótelepeken (Széchenyiváros, Hunyadiváros).

• Sport infrastruktúra területén:
- játszóterek építése,
- az iskolai sportudvarok korszerűsítésének, fejlesztésének beindítása, iskola-időn kívüli nyitva tartás biztosítása,
- széktói atlétikai pálya.
• Körforgalmi csomópontok kialakítása:
- Irinyi u. – Március 15. u. kereszteződés
- Március 15. u. – Nyíri u. kereszteződés
- Szolnoki út – aluljáró – Kandó K. u.
- Dózsa Gy. út – ÉZI
• Közutak teljessé tétele (Kurucz krt., Csabai krt., Sport u.)

Útépítések:
- Szentgyörgyi Albert u. és Győzelem u. rendbetétele,
- Faragó közi átkötő út megnyitása, az 52-es főútra történő kihajtás megoldá-sa,
- Járda felújítási program beindítása.
• Közlekedésbiztonsági javaslatok:
- Kuti butik csomópontjának vizsgálata minden irányú kanyarodásra,
- Nyíri u. – Margaréta u. kihajtóhoz lámpák elhelyezése.
• Kerékpárút-hálózat továbbépítése:
- Március 15. u. – Akadémia krt. – Irinyi u.,
- Március 15. u. – Akadémia krt. – Nyíri út,
- új elkerülő út mellett (Csalánosi),
- Hetényegyházi kerékpárút.

Őrzött kerékpártárolók kiépítése.
• Utcai közvilágítás további kiépítése
• Park és zöldfelületek:
- ivó kutak kihelyezése,
- meglévő faállomány fokozott gondozása, indokolt esetben eltávolítása,
- kutyaürülék tároló edények kihelyezése.

Parlagfűirtás
Szúnyogirtás, kullancsirtás
• Hulladékgyűjtés:
- Szelektív hulladékgyűjtők további kihelyezése
- hulladékgyűjtő szigetek
- hulladékgyűjtő zsákok
- „zöld hulladék” folyamatos elszállítása
• Bérlakás program folytatása
• „Panel program” folytatása
• Lakáshitel támogatási alap létrehozása (nehéz helyzetbe kerültek megsegítése)
• Közbiztonság erősítésére további támogatások:
- rendőrség, polgárőrség,
- köztéri kamerarendszer kiépítésének folytatása

• Közösségi közlekedés:
- környezetkímélő járművek beszerzése
• Meglévő épületállomány felújításának megkezdése:
- el kell kezdeni a Városháza felújítását és akadálymentesítését,
- szecessziós épületekről katasztert készíteni és felújítási programot beindí-tani,
- védett épületeink megújulásának nagyobb támogatása,
- Városi Mozi megújítása, hasznosítása.