Duna-Tisza közi vitairatunk

Letölthető formátum:

LETÖLTÉS

Országos választási programunk

Ide kattintva olvashatja el őket!

http://mszp.hu/cimke/program

Facebook

Galéria

Szanyi Tibor is segítségünkre volt a szombati ételosztáson

Felajánlásokból és saját forrásából finanszírozza immáron harmadik éve a Magyar Szocialista Párt Kecskeméti Szervezete a téli melegétel-osztásokat. Ezen a hétvégén két helyszínen is jelen voltak, s Szanyi Tibor országgyűlési képviselő is segítette munkájukat.


A Széchenyivárosi kispiacon és a Műkertvárosban, a Gizella téren is melegételt, valamint használt ruhákat osztottak a kecskeméti szocialisták.

Az akció az országos média munkatársainak figyelmét is felhívta. Király József és Laskovics Diána, az MSZP országgyűlési képviselőjelöltjei kérdésükre elmondták, hogy már három éve tart ez a téli akció Kecskeméten, s a jövőben is folytatni szeretnék ezt a karitatív tevékenységüket. Hozzátették, hogy másokkal ellentétben az MSZP ezeket az ebédeket felajánlásokból és saját erőből finanszírozza.

Szanyi Tibor - aki már a korábbi években is besegített a kecskemétieknek - kiemelte, hogy nagyon fontos, hogy az MSZP élére álljon az ehhez hasonló programoknak, hiszen egy baloldali pártnak mindig szociálisan érzékenynek kell maradnia.

További melegétel-osztási időpontok:
Január 18., szombat 11:30 (Széchenyivárosi kispiac, Rávágy tér)
Január 26., vasárnap 11:30 (Széchenyivárosi kispiac)
Február 1., szombat 11:30 (Széchenyivárosi kispiac, Gizella tér)
Február 8., szombat 11:30 (Széchenyivárosi kispiac)
Február 15., szombat 11:30 (Széchenyivárosi kispiac)
Február 22., szombat 11:30 (Széchenyivárosi kispiac)