Duna-Tisza közi vitairatunk

Letölthető formátum:

LETÖLTÉS

Országos választási programunk

Ide kattintva olvashatja el őket!

http://mszp.hu/cimke/program

Facebook

Galéria

Salacz László nem tiszteli az oktatási intézmények függetlenségét

A 2014-es országgyűlési választásokon is gyerekeket felhasználva kampányolt, most újra megtenné, miután frakciótársaival szétverték a magyar oktatást.

Felszólítom dr. Salacz Lászlót, Bács-Kiskun megye 1. számú választókerületének országgyűlési képviselőjét, hogy haladéktalanul hagyjon fel az oktatási intézmények, a pedagógusok és a diákok politikusi céljaira való felhasználásával.

Tudomásomra jutott, hogy az iskolaigazgatókat egy levélben arra kéri, hogy minél több gyereket szervezzenek be az általa meghirdetett nyelvtani versenybe.

Mint felelős demokrata politikus és családapa, hiszem, hogy a politikumnak távol kell maradnia az oktatási intézményektől. Így is sok kárt okozott már az Orbán-kormány a magyar oktatásban. Elég, ha csak a siralmas PISA-eredményekre gondolunk, vagy arra, hogy lasszóval kell fogni manapság a tanárokat, annyi a pályaelhagyó.

A versenyek szervezését hagyjuk meg az arra kompetens szakmai szervezeteknek, és ne használjuk fel a jövő nemzedékét kicsinyes, önös célokra.

Király József
MSZP országos elnökségi tagja
Bács-Kiskun megyei elnök