Duna-Tisza közi vitairatunk

Letölthető formátum:

LETÖLTÉS

Országos választási programunk

Ide kattintva olvashatja el őket!

http://mszp.hu/cimke/program

Facebook

Galéria

Rongálják a városban az MSZP választási plakátjait

Az MSZP Kecskemét Városi Szervezete mélyen elítéli a választási plakátok rongálását. Szimpatizánsaink sem a magunk, sem mások plakátjait nem szaggatják, és ilyen tettekre még véletlenül sem buzdítjuk őket.
Ellenben az MSZP választási plakátjait valakik folyamatosan és módszeresen eltüntetik az oszlopokról tartótáblástól együtt oly módon, hogy a frissen kirakott plakátoknak nyoma sem marad. Természetesen ezzel kapcsolatosan a szükséges jogi lépéseket megtesszük.

A múlt heti, sajtószabadsággal kapcsolatos akciónkat illetően szeretném elmondani, hogy tudtommal a szabad véleménynyilvánítást még egyelőre nem tiltották meg. Úgy vélem, hogy az igazmondás terén nem nekünk kellene magyarázkodnunk, hanem azoknak, akik eltitkolták a kecskemétiek elől a város valós helyzetét és a több évre megkötött szerződéseket.

A baloldal képviselői számára a politikai kampány célja nem az ellenfél lejáratása és megsemmisítése, hanem a választók bizalmának elnyerése az igazság feltárásával és fair eszközökkel.

Kérem a kecskeméti választókat, hogy október 3-án éljenek a 20 éve kiharcolt demokratikus jogaikkal és a szavazófülkékben alkossanak véleményt nemcsak az elmúlt 4 évről, hanem az elmúlt 3 választási ciklusról is, amikor – 2 év kivételével – 12 éven át jobboldali vezetése volt városunknak.