Duna-Tisza közi vitairatunk

Letölthető formátum:

LETÖLTÉS

Országos választási programunk

Ide kattintva olvashatja el őket!

http://mszp.hu/cimke/program

Facebook

Galéria

Reagálás Zombor Gábor március 10-ei sajtótájékoztatójára

A héten rögtönzött sajtótájékoztatót tartott Zombor Gábor, miszerint a szocialisták támadják a városi uniós fejlesztéseket, mivel vizsgálatot kértek két, egyenként 18 millió 750 ezer forint értékű, üzletviteli tanácsadás címén, a hivatal által megrendelt tanulmány értékarányossága miatt a helyi ügyészségtől. Zombor Gábor mindezek mellet kihangsúlyozta, hogy a kampány hevében nem folytassák ezt a magatartás a szocialisták, illetve ígéretet tett arra, hogy rágalmazásért feljelenti Király Józsefet, a párt városi elnökét, országgyűlési képviselőjelöltet.

Ezúton szeretnénk közölni a tisztelt polgármester úrral, hogy bár több ponton is téved, és még mindig nem tisztázta magát ebben az ügyben, a mi lelkiismeretünk rendben van.

Először is: a városi szocialista frakció mindig és mindenkor támogatta a városfejlesztéssel kapcsolatos döntéseket, az ilyen pályázatokban való részvételt. Ezt a két, tanácsadás című tanulmány-rendelést azért nem támogathattuk, mert nem volt róla tudomásunk, ugyanis, nem került be a képviselő-testület elé.

Ez egy eltitkolt közpénz-művelet volt, ami egy három éve - és nem a kampány hevében - kezdődött munkaügyi perben került nyilvánosságra, ahol egy városházi ellenőr beosztású tisztviselő végül jogerősen is pert nyert a hivatal ellen, mert majdhogynem teljesen tönkretették, mivel nem volt hajlandó átutalni ennek a két szabálytalanul kiállított számlának az ellenértékét.

A kecskeméti szocialisták senkit sem rágalmaztak meg, csak tisztán szeretnének látni az adófizetők pénzének felhasználásról. Természetesen nem került volna el eddig ez az ügy, ha Zombor Gábor úr segítette volna a tisztánlátást, de még mindig titkolózik, és egyre ellentmondásosabb történetekkel lép elő ebben az ügyben. Ezért kell ezt hivatalosan is megvizsgálni, hiszen ön is ezt tette a KSE Kft. ügyében!

Király József

frakcióvezető, az MSZP kecskeméti elnöke