Duna-Tisza közi vitairatunk

Letölthető formátum:

LETÖLTÉS

Országos választási programunk

Ide kattintva olvashatja el őket!

http://mszp.hu/cimke/program

Facebook

Galéria

Quaestor-károsultak fóruma

Csütörtökön délután érdekvédelmi fórumot tartottak a Quaestor-károsultaknak Kecskeméten. Még Szegedről is érkeztek!
Az MSZP kecskeméti szervezete hirdette meg a Quaestor-károsultak számára azt a fórumot, amelyen csütörtökön tartottak meg Dr. Szakács László MSZP-s országgyűlési képviselő közreműködésével.

A résztvevők között többen hangosan adtak hangot elégedetlenségüknek, ugyanis a Fidesz és a kormányzati kommunikációval ellentétben még nem történt kártalanítás, sőt rendes tájékoztatást sem kapnak sokszor az illetékes szervektől.

Dr. Szakács László minden felmerülő kérdésre válaszolt, s elmondta, hogy a szocialisták addig nem nyugszanak, míg az ellopott százmilliárdokat vissza nem kapják a jogos tulajdonosok. Éppen ezért zajlik az az aláírásgyűjtés országszerte, amely a hitelezői választmány életre hívását szorgalmazza. Ha ennek létrejöttét sikerül kiharcolniuk, akkor a felszámoló munkáját nyomon követve tájékoztathatják a károsultakat a kifizetések és egyéb tennivalók pontos üteméről.

A fórum után tiltakozásképpen a Kossuth-szoborhoz vonultak a kecskeméti károsultak.