Duna-Tisza közi vitairatunk

Letölthető formátum:

LETÖLTÉS

Országos választási programunk

Ide kattintva olvashatja el őket!

http://mszp.hu/cimke/program

Facebook

Galéria

Nyomorgó családok, kisemmizett nyugdíjasok

Az MSZP szociális programját ismertette Korózs Lajos az MSZP szociális ügyekért felelős elnökségi tagja hétfőn Kecskeméten. A képviselőjelölt a délelőtt folyamán a megyei kórháznál, illetve a helyi nyugdíjas otthonban hallgatta meg a választók mindennapi nehézségeit.

Nekünk van programunk! – kezdte a sajtótájékoztatót Korózs Lajos, aki kiemelte, hogy véleménye szerint a választásokon induló többi pártnak ezzel szemben nincsen.

Az MSZP programjának jelentős részét az határozza meg, ami az országban kialakult az elmúlt években. Minden kormányzati intézkedés a szegénység mélyülését, és a szegénység bővülését eredményezte – emelte ki Korózs Lajos.

A szocialisták elhibázott lépésnek tartják az egykulcsos személyi jövedelemadót, a családi adókedvezmény pedig az igazán rászorulóknak nem segít.

Korózs felhívta a jelenlévő újságírók figyelmét, hogy ilyen mértékű gyermekszegénység a második világháború óta nem volt Magyarországon, mint napjainkban. „Ahol van pénz stadionra, ott kell, hogy legyen a gyermekéhezés felszámolására is” – nyomatékosította az MSZP-s politikus. Kiemelte, hogy amennyiben bizalmat kapnak Magyarországtól, úgy biztosítani fogják, hogy az év minden napján meleg ételhez jussanak a rászoruló fiatalok.

„Ahol van pénz stadionra, ott a családi pótlék 25 százalékos megemelésére is kell, hogy legyen forrás!” – folytatta a gondolatmenetet a politikus.

Véleménye szerint gazemberség, amit az elmúlt években végzett az Orbán-kormány a nyugdíjasokkal. Százezreket lehetetlenítettek el, 40-44 éves munkaviszonnyal, mert megszüntették az előrehozott öregségi nyugdíjat, a csökkentett összegű öregségi nyugdíjat, a korkedvezményes nyugdíjat, korengedményes nyugdíjat, a szolgálati nyugdíjat, eltörölték a bányász és művésznyugdíjat, illetve a rokkantsági és a baleset-rokkantsági nyugdíjat is.

Korózs szerint ez a világ szégyene, hiszen a világon csak Magyarországon nem létezik a nyugdíjnak eme változata.

Korózs Lajos szerint a nyugdíjrendszert át kell alakítani:

„Szerzett jogokat vett el az Orbán-kormány. Mindenkinek vissza fogjuk adni a nyugdíjjogosultságát, akiknek azt már egyszer, öregségi nyugdíjnak minősülő ellátásban megállapították. A rokkantsági nyugdíj, és a baleseti rokkantsági nyugdíj visszaállításra kerül. A véglegesen megrokkant és nem rehabilitálható embereknek pedig nyugdíjvédelmet kell biztosítani. Ki kell dolgozni a korhatár előtti nyugdíjrendszert. Megadjuk a 65 év felettieknek az ingyenes utazás lehetőségét. A nyugdíjas szervezetek bevonásával újraszervezzük az Idősügyi Tanácsot, s a nyugdíjprémiumot ismét bevezetjük” – foglalta össze a kormányváltás utáni teendőket a szociálpolitikus.