Duna-Tisza közi vitairatunk

Letölthető formátum:

LETÖLTÉS

Országos választási programunk

Ide kattintva olvashatja el őket!

http://mszp.hu/cimke/program

Facebook

Galéria

Népes mezőny a Nagy Attila szavalóversenyen

2019. március 2-án a kecskeméti Katona József Megyei Könyvtárban került megrendezésre a XXIII. Nagy Attila Középiskolai Szavalóverseny

A 23. alkalommal megtartott rendezvényen részt vett a verseny névadójának özvegye, Dr. Radeczky Ágota, aki a család nevében két különdíjat is átadott.
A megmérettetésre Bács-Kiskun Megye hat településéről 27 versenyző érkezett.
A négytagú szakmai zsűri tagjai voltak:
Ramháb Mária a Katona József Megyei Könyvtár igazgatója, főtanácsos, Bohner Ferencné magyar szakos tanár, Komáromi Attila magyar-történelem szakos tanár, a Katona József Társaság elnöke, volt színházigazgató, Sárosi Gábor színművész-rendező. a Kecskeméti Színjátszó Műhely vezetője, az Országos Diákszínjátszó Egyesület elnöke
A szakmai díjakat a zsűri elnöke, valamint Király József az MSZP Bács-Kiskun Megyei Területi Szövetségének elnöke, továbbá Dobos József az MSZP helyi elnöke adta át.

Eredmények: ((helyezés), név iskola, felkészítő, vers)

Nagy Attila Szavalóverseny (Kecskemét, 2019. március 2.) helyezettjei (9-10. évfolyam):

1. Lantos Rebeka Katona József Gimnázium Kecskemét Orbán Edit Czuczor Gergely: A falusi kislány Pesten
2. Patkós Alexandra Szt. Benedek P.G. Kiskunfélegyháza Csősz Beáta Petőfi Sándor: A szerelem országa
3. Papp Sára Kada Elek Szakgimnázium Kecskemét Somodi Rita Radnóti Miklós: Tétova óda

Dicséret:
Jaksa Máté Baksay J. Ref. Gimnázium Kunszentmiklós Takácsné Nagy Anikó Radnóti Miklós: Előhang egy monodrámához
Horváth Rebeka Szilády Áron Ref. Gimn. Kiskunhalas Palásti Károly Wass Albert: Emlékezés egy régi márciusra
Németh Zsófi Katona József Gimnázium Kecskemét Orbán Edit Szabó Lőrinc: Nefelejcs

Kitűnően szerepeltek:
Barna Zsanett Bianka Constantinum Kiskunfélegyháza Gombkötő Zsuzsanna Petőfi S.: Ilyen asszony való nékem
Téglás Vajk Petőfi Sándor Gimnázium Kiskőrös Kaposvári Éva Ady Endre: Szeretném, ha szeretnél
Dudás Tímea Szt. Benedek P.G. Kiskunfélegyháza Pallagi Balázs Arany János: Magányban
Szeg Dorottya Szilády Áron Ref. Gimn. Kiskunhalas Palásti Károly Ady Endre: A hőkölés népe
Rácz János Dominik Móra Ferenc Gimnázium Kiskunfélegyháza Kovácsik Zita József Attila: Nagyon fáj
Pásztor Kata Viktória Szilády Áron Ref. Gimn. Kiskunhalas Palásti Károly Petőfi Sándor: Világosságot!
Lehoczki Tamara Andrea Petői Sándor Gimnázium Kiskőrös Kaposvári Éva Ady Endre: Még egyszer
Horváth Anna Móra Ferenc Gimnázium Kiskunfélegyháza Kovácsik Zita és Karácsonyi Melinda Szabó Lőrinc: Semmiért egészen

Nagy Attila Szavalóverseny (Kecskemét, 2019. március 2.) helyezettjei (11-12. évfolyam):

1. Szűcs Dominik Bólyai János Gimnázium Kecskemét Dominek Zsolt Tóth Árpád: Jó éjszakát
2. Füle Sebestyén III. Béla Gimnázium Baja Egyedné Kovács Mónika Illyés Gyula: Egy mondat a zsarnokságról
3. Farkasházi Lilla Kodály Zoltán Kecskemét Dr. Debreczeni Józsefné Szécsi Margit: Pörlekedés az ifjúságért

Dicséret:
Peczelák Kata Piarista Gimnázium Kecskemét Orbán Edit Nemes Nagy Ágnes: Istenről
Damián Kitti Kada Elek Szakgimnázium Kecskemét Somodi Rita Erdős Virág: Imperatívusz

Kitűnően szerepeltek:
Szappanos Tamás Petőfi Sándor Gimnázium Kiskőrös Kaposvári Éva Szilágyi Domokos: Héjjasfalva felé
Bata Viola Kada Elek Szakgimnázium Kecskemét Orbán Edit Tóth Árpád: Álarcosan
Valasek Zita Kada Elek Szakgimnázium Kecskemét Orbán Edit Arany János: Szőke Panni
Seres Réka Szt Benedek P.G. Kiskunfélegyháza Csősz Beáta József Attila: Levegőt!
Rohács Renáta Bólyai János Gimnázium Kecskemét Dominek Zsolt Székely János: Virágok átka
Farkas Viktor Petőfi Sándor Gimnázium Kiskőrös Kaposvári Éva Ady Endre: Forradalom
Berta Alexa Kada Elek Szakgimnázium Kecskemét Somodi Rita Ady Endre: Vallomás

A verseny összevont különdíját kapta:

Bartus Bertalan Katona József Gimnázium Kecskemét Orbán Edit Petőfi Sándor: Első esküm