Duna-Tisza közi vitairatunk

Letölthető formátum:

LETÖLTÉS

Országos választási programunk

Ide kattintva olvashatja el őket!

http://mszp.hu/cimke/program

Facebook

Galéria

Ne csak kampányidőszakban forduljanak az elesettek felé

Király József napirend előtti felszólalása Kecskemét Megyei Jogú Város Közgyűlésén (2017.12.14.):

Tisztelt Polgármester Asszony!
Tisztelt Jegyző Asszony, Tisztelt Közgyűlés!

Az év utolsó Közgyűlésén, mely az Advent, a számvetés és a várakozás idejére esik, a napirend előtti felszólalásomban szeretném Dobos József frakciótársam nevében is köszönetemet kifejezni mindazoknak, akik az év során segítették közgyűlési munkánkat. Szeretnék gratulálni az idén kitüntetésben, elismerésben részesülteknek, akik ezzel is öregbítették Kecskemét város hírnevét.

Karácsony közeledtével ilyenkor figyelmünk többnyire a család felé, szeretteinkre irányul. Erre az időszakra az is jellemző, hogy ilyenkor több adománnyal próbáljuk segíteni a rászorulókat, de az ünnep elmúltával az adakozási kedv már kifullad. Pedig nagy szükség volna erre az év minden napján azoknak, akik szegénységben élnek és alacsony fizetésük miatt sokszor gyermekeiknek sem tudják megadni mindazt, ami alapvető volna: a meleg ételt, az évszaknak megfelelő ruházatot és a játékot. Ugyanígy az egyedül élőkre is gondolnunk kell, hiszen ünnep idején a szeretethiány fokozottan érinti őket.
Éppen ezért szeretném arra kérni Önöket, hogy kövessék példánkat, hiszen mi szocialisták már évek óta nem csak a Karácsony előtti napokban juttatunk el ajándékcsomagot, benne élelmiszert, játékot és ruhát a rászorulóknak, hanem az év szinte minden hónapjában.

A téli hónapokban a fűtés a legnagyobb kihívás mindenki számára, ezért javaslom, hogy a szociális alapon elosztott tűzifa keretünket, amennyiben szükséges, Polgármester Asszony saját hatáskörben emelje meg. Tegyünk közzé egy olyan felhívást, amely szerint többnyire az építkezéseken keletkező hulladék faanyagot, raklapot, juttassuk el a Kecskeméti Városüzemeltetési Kft. telepére, ahol a többi tűzifát is gyűjtik.

Továbbá ezúton szeretném politikustársaimat arra kérni, hogy segítségnyújtásukat önzetlenül tegyék és ne médiahírként tálalva látogassanak el például egy-egy óvodába vagy iskolába, ahogyan ez az ünnepek és a választások közeledtével egyre jobban jellemző városunkra is.

Felszólalásom zárásaként kívánok Kecskemét minden polgárának áldott, békés Karácsonyt és egy sikeresebb, boldogabb új esztendőt!
Köszönöm a szót!