Duna-Tisza közi vitairatunk

Letölthető formátum:

LETÖLTÉS

Országos választási programunk

Ide kattintva olvashatja el őket!

http://mszp.hu/cimke/program

Facebook

Galéria

A kormány szétzilálta a szociális rendszert

Az MSZP elnöke szerint a kormány szétzilálta a szociális ellátások rendszerét.

Tóbiás József keddi kecskeméti sajtótájékoztatóján azt mondta: "a Fidesz az utolsó kegyelemdöfést viszi be" azzal, hogy március 1-jétől megvonta a közgyógyellátásra az önkormányzatoknak biztosított "százmilliárd forintot", majd a lakhatási támogatást is kivezeti.

A szocialista politikus szerint fel kell tenni azt a kérdést, hogy ki fog gondoskodni azokról az emberekről, akik a munkájuk alapján szerzett bérből nem tudnak megélni. Eddig ez az önkormányzatok feladatkörébe tartozott, most magukra maradnak – tette hozzá.

Az MSZP elnök-frakcióvezetője leszögezte: ha van 3,5 százalékos gazdasági növekedés, ha van arra pénze az államnak, hogy az Erste Bankban vásároljon 15 százalékos tulajdonrészt 150 milliárd forintért, akkor "legyen arra is pénze, hogy egyetlen embert sem hagy az út szélén".

Tóbiás József a gazdaság állapotát rossznak ítélte, mert azt szerinte "megszűnt munkahelyek, nem bővülő munkahelyek" jellemzik, a külföldi tőke nem áramlik be, a belső gazdaság nem növekszik.
Elfogadhatatlannak nevezte, hogy "a mai belügyminiszteri rendelet azt mondja, hogy augusztustól felére csökkenti a közmunkára szánt létszámot". Mit fogunk mondani szeptemberben még annak a másik közel 40-50 ezer embernek? – tette fel a kérdést.
"Ezért állítjuk azt, hogy a szociális rendszer utolsó végvárait, ami az önkormányzati szinten még megjelent, azt is szétzilálja, szétveri a kormány" – fogalmazott.

Király József, az MSZP Bács-Kiskun megyei és kecskeméti szervezetének elnöke emlékeztetett arra, hogy azt javasolták: "a Mercedes városában" a bölcsődékben és az óvodákban ingyenes étkeztetést biztosítson az önkormányzat a gyerekeknek. "Azt folytassuk az általános iskolások részére is, erre dolgozzunk ki egy programot" – fűzte hozzá Király József, aki egyben az önkormányzati szocialista frakció vezetője is.