Duna-Tisza közi vitairatunk

Letölthető formátum:

LETÖLTÉS

Országos választási programunk

Ide kattintva olvashatja el őket!

http://mszp.hu/cimke/program

Facebook

Galéria

Kecskemét hitelügyletei... avagy a fájó igazság!

Kecskemét hitele 21 milliárd és 428 millió forint, mindehhez csütörtökön újabb hitelt akar felvetetni a város vezetése - jelentette be Király József. A pártelnök sokat sejtetően annyit bejelentett, hogy egyes városi képviselők személyesen érdekeltek városi kivitelező cégekben, ami szerinte kimeríti az összeférhetetlenség fogalmát. (Nem válaszolt arra a kérdésre, hogy kik érintettek, mert mint elmondta, ha kijelentik, hogy hazudik, akkor részletesen a sajtó elé fogja tárni az adatokat.) Elmondta, hogy a kecskeméti szocialisták a fiatal csapatukkal ezen az egészen változtatni kívánnak és az egyéni képviselői mandátumra készülnek.

„Városunknak felelős, elszámoltatható vezetésre van szüksége, amely őszinte és hűséges a város pénzügyeiről, őszinte a kecskemétiekhez. Nem fordulhat elő a jövőben, hogy olyan városvezetés legyen Kecskemétnek, amely eladósítja a városunkat és közben elhallgatja, a városlakók elől a megdöbbentő tényeket.” – ez szerepelt a Fidesz 2006-os anyagában.

Szép kezdése volt annak az MSZP sajtótájékoztatónak 2010. szeptember 13-án ez a szöveg, amit a Fidesz 2006-ban tett közzé, hiszen a tájékoztató fő témája az volt, hogy mennyi is Kecskemét hitele. Király József a városházán a múlt héten az MSZP plakátjai kapcsán tartott tájékoztatóra reagálva elmondta, hogy Szemereyné őt megróhatja, hogy a KDNP-t is felsorolta a plakátokon, amelyeken közzétette,. hogy a város adóssága több, mint 20 milliárd forint, de a 2006-os kampányban, mint szövetség jelent meg a Fidesz a KDNP-vel és a Vállalkozók pártjával közösen.

A város eladósodottságára vonatkozóan a figyelmébe ajánlotta a város vezetőinek a polgármester által 2010 augusztus 31-én aláírt dokumentumot, amely szerint 13 milliárd 657 millióban állapítja meg a kötelezettségét a városnak. Király József ehhez hozzáadja azt a 7 milliárd 770 millió kéz-fizető kezességvállalást, mert mint elmondta ezt úgy lehet értelmezni, hogy ezt úgyis a város fizeti, hiszen 100 százalékban városi tulajdonú cégen keresztül megy. A végeredmény 21 milliárd 428 millió forint. Ennyi Kecskemét város ismert adóssága. Mint elmondta nem számháborúzni akarnak, hanem jelezni kívánták azt, hogy a négy évvel ezelőtti ígéretek nem teljesültek, így a gond sokkal nagyobb, mint ahogyan azt bárki gondolná Kecskeméten.

Elgondolkoztató az, hogy amikor a város gazdasági alpolgármestere, illetve a város pénzügyi bizottságának és költségvetési bizottságának a vezetője mást-mást mond egy hivatalos sajtótájékoztatón az adósságot illetően arra kérdésre, hogy mennyi is a város hitele.(!) A tájékoztatón Szemereyné Pataki Klaudia azt mondta, hogy 20 milliárd alatti a város hitele, míg Hetényi István bizottsági elnök 11,5 milliárdos hitelt jelentett be, majd pár perccel később Hetényi a Hír Tv-nek már 13,5 milliárdot jelentette be, majd a Hír Tv Királyt is megkérdezte, hogy végül is mennyi a város hitele… Király szerint az illetékeseknek és a kecskemétieknek le kellene vonni a konzekvenciát.

Király József elmondta, hogy a helyzet súlyosságát mutatja, hogy a szeptember 16-án tartandó közgyűlés meghívójában további hitelfelvételről döntenek a városházán, valamint közlik az előterjesztésekben, hogy egy csomó betervezett bevétel nem teljesült a város költségvetésébe.

Király szerint az önkormányzatnál is össze kell adni az egyes hiteleket, mert ha egy családban van egy 20 éves ingatlan hitel, van egy autólízing és van egy-két áruvásárlási hitel, akkor annak az összege adja a család adósságát, ráadásul mint utólag elmondta, most úgy néz ki, hogy az egyik szülő fizetése is kiesik, hiszen a város bevételei nem teljesülnek.

A titkos mutyi – uszoda, parketta, Polydom

Király József ezek után részletesen válaszolt az eltitkolt tanácsadói szerződésekre, amelyek szerinte sok százmilliós mértéket tettek ki az elmúlt években és egy példát kiragadott, hiszen a kötvénykibocsátás során, miközben egy elismert kecskeméti tanácsadó 1 forintért vállalta volna a tanácsadást, közben 70 millióért bízott meg a város egy külsőst, aki olyan jó tanácsot adott, hogy svájci frankban bocsássuk ki a kötvényt, amiből az árfolyamváltozás miatt óriási kára keletkezett Kecskemétnek.

Számon kérték a plakátjain szereplő titkos szót, amire ő azt mondta, hogy szerinte az a titkos, amihez egy átlag polgár nem fér hozzá. Nem mutatott túl nagy megértést a zárt üléseken hozott döntések kapcsán, csakúgy, mint a város különböző honlapjain csak részben megismerhető szerződések esetében sem, mert mint elmondta, amiről egy képviselő nem nyilatkozhat, mert zárt ülésen született a döntés, illetve a közzétett dokumentumokból nem ismerhető meg teljes mértékben, hogy mire költik a köz pénzét, az titkos. Elmondta, hogy az új uszoda beruházás kapcsán ő maga próbálta megismerni a szerződéseket, de játszadoznak vele az illetékesek hetek óta és egyelőre nem is reméli, hogy megismerheti a szerződésekben lévő kötelezettségvállalásokat. A sajtó képviselőit is megkérdezte, hogy a kecskemétiek pénzén épülő új uszoda kapcsán valakinek van-e olyan egyszerű információja, hogy mennyibe fog kerülni egy belépő?

Király József kiemelte, hogy miközben az építőiparban meg vannak a megfelelő garanciák a sportcsarnok parkettacseréjére, ők a kutatásaik alapján a 2006-ban több mint 400 milliós önkormányzati kifizetésre vonatkozóan semmilyen közbeszerzési dokumentumot nem találtak, amit a Polydom-nak utalt a város

Király József arra kérdésre, hogy hol voltak az elmúlt években a szocialista képviselők a kijelentette, hogy a többségben lévő frakcióval szemben a képviselőik minden esetben kifejezték a véleményüket, a város költségvetését a kötvénykibocsátás formáját is ideértve nem szavazták meg, egyébként pedig a zárt ülésekről nem nyilatkozhattak, mert azzal törvényt sértettek volna.

forrás: www.kiralyjozsef.hu ; www.hirosindex.hu