Duna-Tisza közi vitairatunk

Letölthető formátum:

LETÖLTÉS

Országos választási programunk

Ide kattintva olvashatja el őket!

http://mszp.hu/cimke/program

Facebook

Galéria

Ha nem segít, legalább ne ártson a menekülteken segítő civileknek a kormány!

Hétfőn délután Kiskunhalason tartott sajtótájékoztatót Heringes Anita országgyűlési képviselő, valamint Király József, az MSZP Bács-Kiskun megyei elnöke a menekültüggyel kapcsolatban.

Király József elmondta, hogy mára világossá vált, hogy az Orbán-kormány sem belföldön, sem külföldön nem tudja kezelni megnyugtatóan a menekültkérdést. Hozzátette, a megyei napilapból, valamint az egyik kiskunhalasi internetes portálról értesültek róla, hogy a menekülteken segíteni szándékozó civilek munkáját nem segítik, hanem egyenesen gátolják egyes állami irányítás alatt lévő szervezetek, mint például a Magyar Állami Vasutak (MÁV).

„Ez nem egyedüli az eset, hiszen Cegléden, Szolnokon és az ország számos pontján is hasonló hozzáállást tapasztaltak a saját idejüket, energiájukat nem sajnáló honfitársaink. Tudomásunk szerint az évek óta üresen álló raktárakat, egyéb helyiségeket próbálták igénybe venni a civilek, hogy a felgyülemlett adományokat tárolják, ám folyamatosan akadályokba ütköztek. Mindezek után kénytelenek voltak tevékenységüket felfüggeszteni, vagy abbahagyni.”

Heringes Anita, szocialista országgyűlési képviselő elmondta, hogy a megfelelő szervekhez és államtitkársághoz fordulva hivatalosan, írásban fogja kérni, hogy törvényes keretek között biztosítsanak a civilek áldozatos munkájához segítséget. Mint hangsúlyozta, ha a kormány nem képes megoldani ezt a feladatot, akkor legalább ne akadályozza azok munkáját, akik embertársaikon segítenének.