Az estet természetesen a buli kiötlője, és a székesfőváros delegáltjaként, Bútor Klára nyitották meg. Nem volt pufajka, nem volt beléptető kapu, még csak sarló-kalapácsos plakát sem. Az urak öltönyben és szmokingban, míg a hölgyek vegyesen, ki-ki az ízlése és gondolata szerint öltözött fel. A belépéshez nem volt kötelező a „szegfűs” párttagkönyv, persze elsősorban olyan emberek jöttek el, akiktől nem állt távol a szegfű. Nem volt kötelező senkit megtapsolni sem, de a Kecskeméti Táncegyüttes és az egész éjjel nem pihenő JAM zenekar időnként mégis addig ingerelte a közönséget, amíg azok pirosra nem csapkodták a tenyereiket. Ám milyen színű is lehetne egy Szegfű Bál résztvevőinek a tenyere, nem igaz?

Az asztalok ízlésesen és gazdagon voltak díszítve. A terem közepén egy hatalmas svédasztal várta a gasztronómia szerelmeseit. Egyedül svéd tolmács nem volt, de nem is éreztük a szükségét.

Egész éjjel roptuk a táncot. Szakadtak a báli topánkák, és sarkukat hagyták a helyszínen a lakkcipők. Éjfélkor tombolahúzás volt, sok-sok szép és értelmes nyereménnyel. Volt ott minden. A csomagokban italok, kávé, csoki, festmény, könyv, váza, és még egy hintaszék is. Ez utóbbit ki más nyerhette volna, mint Bútor Klára. Ám bunda nem volt! Ha volt, akkor lent a kabátmegőrzőben…

A szórakozáson, és a kikapcsolódáson kívül mi értelme volt az egész bálnak? Én úgy gondolom, hogy minket, párttagokat, szimpatizánsokat, pártvezetőket, közelebb hozott egymáshoz. Megismertük egymást, a kötetlen beszélgetések során, véleményt cseréltünk. A hölgyek megsétáltathatták estélyi ruháikat. Mi, pedig megsétáltathattuk, vagy megtáncoltathattuk kedveseinket.

Mint azt a legelején megfogalmaztam, az eredeti szándék azonban a hagyományteremtés volt. Ennek reményében azzal zárom soraimat, hogy jövőre is találkozzunk! Legyünk még többen! Ha kell, nyittassuk ki az alsó termet is! Legyünk még többen, mert most sok elvbarátunk távol maradt, vagy csak rövid ideig mulatott a népszavazási teendői miatt. S legyünk jövőre és azután még többen, hiszen meg kell mutatnunk, hogy igenis vagyunk, létezünk, és tesszük a dolgunkat! Addig is azzal búcsúzom, hogy senki ne csüggedjen, hanem húzzunk bele!

(H.I.)