Duna-Tisza közi vitairatunk

Letölthető formátum:

LETÖLTÉS

Országos választási programunk

Ide kattintva olvashatja el őket!

http://mszp.hu/cimke/program

Facebook

Galéria

Az Orbán-kormány feléli Magyarország tartalékait

Az Együtt-PM szövetség vezetője a Kecskeméten rendezett lakossági fóruma előtt tartott sajtótájékoztatón azt mondta: az Orbán-rezsim az elmúlt négy évben képtelen volt érdemi növekedést teremteni, képtelen volt arra, hogy a magyar gazdaságot beindítsa, helyette a tartalékok felélésével tartotta magát életben.

A politikus szerint az "Orbán-rezsim gazdasága" úgy viselkedik, mint a sáskajárás. "Ahhoz, hogy életben maradjon, mindig fel kell zabálnia azt, amiből a jövőben mindannyian megélhetnénk" - fűzte hozzá. Az Együtt-PM szövetség vezetője példaként említette, hogy a magántulajdon Magyarországon nem szent, annak ellenére, hogy "olyan kormány van hatalmon, amely konzervatívnak hívja magát".

Szerinte mindenkinek van félnivalója, "hogyha ez a sáskajárás folytatódik", akkor semmi sem marad szent. Orbán Viktor országlása Magyarországot egy lefelé szakadó pályára tette, egy olyan pályára, amelyben ideig, óráig még kitart a tartalékok felélése, majd utána, mint ahogy ezekben a napokban történik, a kormány kénytelen külső segítséghez fordulni és kívülről finanszíroznia hatalmon maradását - fogalmazott.

Álláspontja szerint erről szól a paksi megállapodás is, ahol háromezer milliárd forintos orosz államkölcsönt venne fel Magyarország. Oroszországtól az Orbán-kormány "szívességet kér, olcsóbb gázt kér átmenetileg, azért, hogy a rezsicsökkentésnek nevezett rezsiátverést még egy évig fent tarthass" - mondta, hozzátéve, hogy ezzel akarja megalapozni magának a választási sikert.

Bajnai Gordon hangsúlyozta, hogy ha a baloldali szövetség megnyeri a választásokat, akkor "véget kell vetni ennek a sáskajárásnak", vissza kell térni a kiszámítható növekedést hozó, munkahelyteremtő gazdaságpolitikához.

A lakossági fórumon részt vett a kormányváltó szövetség két kecskeméti jelöltje, Laskovics Diána és Király József is, akik a szocialisták 5 pillér nevű programját népszerűsítették kecskeméti és környékbeli példákon keresztül.

- Én láttam mit okozott az óriási pénzkivonás az egészségügyből az elmúlt négy évben, tudom mekkorák a várólisták és milyen érvényesülési lehetőségei vannak egy nőnek ma Magyarországon - mondta bemutatkozójában Laskovics Diána, a Kormányváltó pártok egyik kecskeméti jelöltje, aki a megyei kórház intenzív osztályán ápolónő, de mellette elvégezte az egyetemet.

A másik kecskeméti jelölt, Király József, építész, műemlékvédelmi szakember, építőipari vállalkozó röviden annyit mondott: öt gyermeke van, az ő jövőjük érdekében, egy kiszámítható, európai, demokratikus ország megteremtése érdekében indult el a civil szférából a politika pálya felé.