Duna-Tisza közi vitairatunk

Letölthető formátum:

LETÖLTÉS

Országos választási programunk

Ide kattintva olvashatja el őket!

http://mszp.hu/cimke/program

Facebook

Galéria

Az MSZP továbbra is kiáll Lukács Lajos mellett

Mint ismeretes, a Bányai Júlia Gimnázium iskolaigazgatói válsága továbbra is tart, hiszen a hosszú évek óta sikereket halmozó eddigi vezető, Lukács Lajos nem kapott kinevezést a Klebelsberg Intézményfenntartó Központtól (KLIK).

A kecskeméti képviselő-testület Fidesz-KDNP-s frakciója hozzászólás nélkül nem támogatta dr. Lukács Lajosnak, a Bányai Júlia Gimnázium addigi igazgatójának a vezetői pályázatát, míg ellenzéki részről az MSZP igennel szavazott, ezután pedig napirend előtti felszólalásban, sajtóközleményben is jeleztük, hogy elfogadhatatlannak tartjuk a kialakult helyzetet.

Az augusztus 31-ei, hétfői évnyitó és szimpátiatüntetés kapcsán újra nyomatékosítani szeretnénk, hogy az MSZP továbbra is kiáll dr. Lukács Lajos munkássága mellett! Ezt az évtizedek óta folyó kiváló munka, továbbá az a tény is indokolja, hogy a felsőoktatási intézményekbe jelentkező Bányais diákok 93%-a nyert felvételt az elmúlt évben.

Kecskemét, 2015-09-01

Király József
MSZP kecskeméti frakcióvezetője