Duna-Tisza közi vitairatunk

Letölthető formátum:

LETÖLTÉS

Országos választási programunk

Ide kattintva olvashatja el őket!

http://mszp.hu/cimke/program

Facebook

Galéria

Aktuális

Nyílt levelek

Nyílt levélben szólítottuk fel fideszes országgyűlési képviselőinket és polgármesterünket, hogy emeljék fel szavukat a tervezett új útadó ellen, amely városunkat és ezzel együtt az itt élőket is sújtja!

Ünnepi felajánlás az Árpádvárosi Óvodának

Az MSZP Ifjúsági Tagozatának kecskeméti tagjai, valamint Laskovics Diána, a párt országos elnökségi tagja lepte meg egy új kisággyal az árpádvárosi óvodásokat szerdán reggel.

„Az intézmény számára nagy szükség volt új kiságyra, hiszen egyre rosszabb állapotban vannak a gyerekek alvóhelyei. Úgy gondoltam, hogy lehetőségeimhez mérten próbálok segíteni, így született ez a felajánlás.” – nyilatkozta Laskovics Diána.

Mikulás közeledtével szaloncukor is dukált az ajándék mellé, amit a gyermekek ünnepi dalokkal köszöntek meg.

A fiatal szocialisták továbbá elmondták, hogy a korábbi évekhez hasonlóan idén is adománygyűjtő akciót szerveznek a helyi pártszervezettel karöltve, hogy a mélyszegénységben élő családok számára is ünnep legyen a Karácsony. Ezért arra kérik a kecskemétieket, hogy akiknek módjukban áll felajánlást tenni, azok a Katona József tér 18. szám alatti irodájukban keressék fel őket.