Duna-Tisza közi vitairatunk

Letölthető formátum:

LETÖLTÉS

Országos választási programunk

Ide kattintva olvashatja el őket!

http://mszp.hu/cimke/program

Facebook

Galéria

Aktuális

Lássunk világosan Kecskeméten is!

Király József városatya, előválasztási képviselőjelölt meghívására, ma Kecskeméten járt dr. Ujhelyi István, az Európai Parlament képviselője, aki a helyi MSZP Irodában sajtótájékoztatót tartott. A tájékoztató témája az elhíresült ELIOS-ügy volt, amelyben a helyi közvilágítás "korszerűsítése" címén több mint gyanús ügyletek folytak, többek között Kecskeméten is.
A Magyar Szocialista Párt elnöke, dr. Tóth Bertalan volt az, aki nem hagyta feledésbe merülni a témát és kikérte az OLAF-tól (Európai Csalás Elleni Hivatal) az ügy aktáit, hiszen a magyar ügyészség (Polt Péter és társai) ezeket titokban akarta tartani.

Az akták hamarosan megérkeznek az MSZP-hez és akkor kiderül, hogy ki mozgatta a szálakat és a helyi vezetőket terheli-e (és milyen mértékű) felelősség a több mint furcsa ügyben.

Király József volt az, aki itt Kecskeméten kikérte a helyi iratokat, amelyet egy időre betekintésre meg is kapott, de aztán ezeket is lefoglalták.

Most az MSZP munkájának köszönhetően, Király József vélhetően hozzájuthat azokhoz a dokumentumokhoz, amelyeket nagyon nem akartak megmutatni az érintettek.

Az Elios-aktacsomag hamarosan megmutathatja, hogy mit rejteget a hatalom, hiszen ennek az ügynek a szálai úgy tűnik átszövik a Fidesz teljes önkormányzati és személyes, sőt családi kapcsolati rendszerét is.

Dr. Ujhelyi István és Király József ezután az Átrium Kávézó teraszán fogadta az érdeklődőket egy komoly, de hangulatos és közvetlen beszélgetésre, sőt mindketten apró ajándékokkal lepték meg az ott helyet foglaló, éppen vizsgára készülő, több mint harminc fiatalt, akik közül többen érdeklődtek a politika és Ujhelyi István munkája iránt is.

A rendezvény kötetlen beszélgetéssel ért véget. Az EP képviselő arra kérte és bíztatta Kecskemét lakóit, hogy az előválasztáson szavazzanak Király Józsefre, akivel eddig is több közös ügyben tudtak eredményesen dolgozni Magyarország és Kecskemét tisztább közéletéért. (Tancsa János)

Európa Fórum