Duna-Tisza közi vitairatunk

Letölthető formátum:

LETÖLTÉS

Országos választási programunk

Ide kattintva olvashatja el őket!

http://mszp.hu/cimke/program

Facebook

Galéria

Aktuális

Király József és a Tanácsadó Testület arrébb helyeztetné a főtéri hulladékgyűjtő konténereket

Kecskeméten a kátyús utak után a legnagyobb gondot okozó probléma a várost elárasztó szemét. Az erdő és út szélén található illegális lerakók mellett komoly kihívást jelent a lakott területen összegyűlő szemét. És nincs annál rosszabb látvány, amikor egy forgalmas helyen, a történelmi belvárosban a hulladékgyűjtő konténerek körül halomra áll a szemét.

Király József, a Szövetség a Hírös Városért frakció képviselője és a 8. számú választókerület Tanácsadó Testülete ezt elégelte meg, és azt kérik az önkormányzattól, hogy a főtéren található Tourinform Iroda mellett lévő szelektív hulladék és használtruha gyűjtő konténereket helyezzék át egy olyan közeli helyszínre, ahol nem zavarják a főtér és az idegenforgalmi szempontból kiemelt városképét. Király szerint a következő három helyszín erre alkalmas is lenne: az egyik a volt Óvónőképző Kollégiumának Gyenes tér felőli oldala, a másik a Zsinagóga és az OTP épülete melletti parkoló, a harmadik a piaci szervízút melletti rész. Felmerült még a Lordok udvara is, de az a korábbi tapasztalatok után kevésbé ellenőrizhető eldugottsága miatt.

A belváros képviselője elmondta, hogy január elején írásban fordult a polgármesterhez, amiben együttműködését kérte, hogy a nem rég megújult a Tourinform Iroda környékéről helyezzék arrébb a konténereket, és az így felszabaduló helyre kerékpártámaszokat helyezzenek el. Ezt azzal indokolta Király, hogy a város közlekedési koncepciójában nagy szerepet szánnak a kerékpárral közlekedőknek, valamint ez a Tourinform Iroda számára is többlet lehetőséget jelent.

Sokan emlékezhetnek még rá, hogy a Luther Palotával szembeni gyűjtőhely évekkel ezelőtt azért jött létre, mert a tavasztól őszig tartó főtéri rendezvények hulladékát itt gyűjtötték össze, majd szállították el. Idővel azonban állandósultak a konténerek és vált – egyébként a városban folyamatosan megszűnő – egyik szelektív hulladékgyűjtő szigetté.

Király József az ügyben a DTkH-nak is jelzést tett, akik azt ígérik, hogy a szelektív hulladékgyűjtő műanyagedényeket májusban felszámolják a főtéren, mert attól fogva minden háztartás sárga és barna hulladékgyűjtő edény birtokába jut. És az üveggyűjtés ezt követően a két darab zárt tárolóban valósulna meg. A DTkH szerint az így felszabaduló területen lehetőség lesz kerékpártárolók kihelyezésére. Addig is a helyszín tisztántartására a cég vállalta, hogy a hulladékgyűjtő szigetet napi kétszeri gyakorisággal ürítik.

Király a koronavírus-járványra tekintettel írásban kérte a 8. számú választókerület megválasztott tanácsadó testületének a véleményét. A képviselő tájékoztatta a tagokat, hogy kérte a polgármester együttműködését, hogy számolják fel a „szigetet”, majd helyszíni bejárást végzett az illetékes Városüzemeltetési Osztállyal és a DTKH-val, de az egyeztetés nem vezetett eredményre, és ezért kikérte a Tanácsadó Testület tagjainak a véleményét.

Február 17-ig, a határidő lejártáig, a tanácsadó testület legtöbb tagja úgy foglalt állást, hogy helyezzék arrébb a konténereket. A megjelölt helyszínek közül pedig a piaci szervízút melletti részt javasolták a szelektív gyűjtő sziget kialakítására.
Király József még elmondta, hogy az elmúlt hetekben számos telefonhívást kapott, valamint üzenetet, és egyértelműen foglaltak állást a tekintetben, hogy a Kecskemét, Szabadság téren lévő szelektív szemétgyűjtő sziget méltatlan a főtérhez.

Facsemetéket ültettek Király Józseffel a lakók az Árpádvárosban

December 18-án, pénteken délelőtt öt fát (háromféle fajtájú: hárs, juhar, kőris) ültettek el Csigabiga óvoda és a lakóházak közötti zöldfelületen az Árpádvárosban.

Király József (Szövetség), a Belváros-Árpádváros önkormányzati képviselője elmondta, hogy a fogadóórák alkalmával érkezett hozzá a kérés a lakosoktól, ő pedig ígéretéhez híven megszervezte a faültetést.

Kiemelte, hogy széleskörű összefogás eredményeként sikerült elültetni a facsemetéket. A főkertész, Győri András kijelölte a helyeket, a Kocsis Pál Szakközépiskola diákjai és a környéken lakók pedig segítettek az ültetésben. A facsemetéket a Termostar Kft. felajánlásából kapták, a talajjavító anyagokat pedig a Gyenes Kertészet biztosította.

A városatya továbbá kiemelte, hogy tavasszal a környéken további zöldítési munkálatokba fognak, így megújulhat a növényzet az Árpádváros szívében.