Duna-Tisza közi vitairatunk

Letölthető formátum:

LETÖLTÉS

Országos választási programunk

Ide kattintva olvashatja el őket!

http://mszp.hu/cimke/program

Facebook

Galéria

Aktuális

3 éves a KSE-botrány

Három éves a Kecskeméti KSE Kft. körül kialakult fiktív számlázási botrány. Ennek kapcsán tartott figyelemfelkeltő demonstrációt a helyi MSZP.


Király József, a kecskeméti szocialisták első embere a sajtótájékoztatón elmondta, hogy immáron három éve nem tudni, hogy kik állnak a közel 400 millió forintos fiktív számlázási ügy mögött, amely révén közpénzek vándoroltak ki a városi üzemeltetésű sportcégből. Hozzátette, hogy ugyan a Nemzeti Adó- és Vámhivatal nyomoz, ám úgy tűnik, mintha szándékosan lassítanák az ügyet. Az országos nyilvánosságot is segítségül hívták már, de ez sem lendített a felgöngyölítésben. Hangsúlyozta, hogy a fideszes városvezetésnek tudnia kellett ezekről az ügyletekről, ha pedig mégsem tudtak róla, akkor is alkalmatlanok az irányításra. Pláne úgy, hogy a gazdasági ügyekért felelős alpolgármester, Szemereyné Pataki Klaudia indul most a kormánypárti színekben a polgármesteri székért.

Kiemelte, hogy éppen egy nappal ezelőtt, Heringes Anita, az MSZP országgyűlési képviselője a Parlamentben intézett kérdést a fent említett ügy kapcsán a pénzügyminiszterhez, ám helyettese, Tállai András államtitkár kitérő választ adott.

A képviselő asszony, aki részt vett a demonstráción, elmondta, úgy gondolja, hogy egy ilyen léptékű ügy nem sikkadhat el, hiszen a kecskemétiek megérdemlik, hogy tisztán lássanak, és a tények tudatában dönthessék el, hogy ki vezesse a jövőben a Hírös Várost.

A demonstráción megjelent a független polgármester-jelölt, Hugyecz Zoltán is, aki hangsúlyozta, hogy az ő vezetése alatt ilyen szabálytalanságok nem fordulhatnak elő, s tiszta viszonyokat teremt a sportfinanszírozás terén is Kecskeméten.

Ezt követően, narancssárga lufikat eresztette a levegőbe, amelyek nejlonzacskókat repítettek a magasba, ezzel szimbolizálva az eltűnt közpénzt. Az ügy három éves évfordulójára egy KSE-logós születésnapi citromtortát („magyar narancs”) is elfogyasztottak. Király József végezetül kihangsúlyozta, hogy reméli az óvodás kor után az iskolás kort már nem éli meg az ügy, s pont kerül a végére, megtalálják a felelősöket. Mint elmondta, ez a közel 400 milliós összeg elegendő lett volna, hogy finanszírozzák a kecskeméti óvodások, bölcsődések érkezési ellátását.

Törvényt sértett a KLIK, az oktatási bizottság és a közgyűlés Kecskeméten

A szükséges intézményvezetői szakképzettséggel nem rendelkező pályázót támogatta a korábbi igazgatóval szemben a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ a kecskeméti Tóth László Általános Iskolában. Ehhez asszisztált az önkormányzat oktatási bizottsága, Mák Kornél oktatásért felelős alpolgármester és a félrevezetett közgyűlés is.

Kecskemét oktatásért felelős alpolgármesterének előterjesztése alapján, június 12-én zárt ülésen szavazták meg Polyák Márta Antóniát a Tóth László iskola élére. A törvénytelenség azonban már korábbra nyúlik vissza, hiszen a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) javaslata alapján Kecskemét Megyei Jogú Város Oktatási, Kulturális és Egyházügyi Bizottsága is jóváhagyta a szükséges képzettség nélküli személyt.

Mindeközben Fenyvesi László, az iskolát 23 éve vezető igazgató pályázatát a KLIK elutasította, nem támogatta, tették ezt indoklás nélkül.

Király József, az MSZP kecskeméti frakcióvezetője csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta, hogy megköveti a Fenyvesi Lászlót, hiszen egyértelmű törvénytelenség áldozata lett, míg az önkormányzati képviselőket megtévesztették az előterjesztéssel.

A szocialisták helyi vezetője hangsúlyozta, hogy vállalnia kell a felelősséget mindenkinek, aki részt vett ebben a folyamatban. Kiemelten a KLIK kecskeméti tankerület-vezetőjének, Györgyiné dr. Koncz Juditnak, Mák Kornél alpolgármesternek, valamint Leviczki Cirillnek, az oktatási bizottság elnökének. Utóbbi két személy ismét részt vesz az önkormányzati választásokon jelöltként a Fidesz színeiben. Elgondolkodtató, hogy a közügyeket szabad-e továbbra is a fenti személyekre bízni. Erről október 12-én dönthetnek majd a hírös városiak – tette hozzá.

Zárásként Király elmondta, hogy mentve a menthetetlent Polyák Márta Antónia állítólagosan visszavonta pályázatát egy nappal a kinevezés előtt. Ettől függetlenül a szocialista frakció nem tud szemet hunyni az ügy felett annak súlyossága miatt, ezért arra kérte a sajtótájékoztatón szintén résztvevő Laskovics Diánát, az MSZP országos elnökségi tagját, hogy továbbítsa a megfelelő fórumokra az ügyet.