Duna-Tisza közi vitairatunk

Letölthető formátum:

LETÖLTÉS

Országos választási programunk

Ide kattintva olvashatja el őket!

http://mszp.hu/cimke/program

Facebook

Galéria

8. vk. Belváros – Király József

Király József vagyok, építészmérnök, önkormányzati képviselő. 1958-ban születtem a Hírös Városban. Nős vagyok, öt gyermek édesapja. Hosszú ideig a Bácsépszer vállalatnál dolgoztam, majd 1991-ben édesapámmal saját építőipari vállalkozást alapítottunk, amelyet azóta is vezetek.
Évtizedek óta dolgozom Kecskemét közösségéért: sport- és kulturális egyesületi vezetőként, városszépítőként, városrendezési bizottsági tagként. 2010 óta önkormányzati képviselőként szolgálom az itt élők boldogulását és számos helyi ügyben sikeresen képviseltem a lakosság érdekeit, így többek között a Rákóczi út felújítása, a Városi Mozi épület-felújításának támogatása, a városközponti középületek (pl. Városháza, Nagytemplom, Luther Palota) felújításának szorgalmazása, a „Virágos balkonok” program felkarolása, a rászorulók rendszeres megsegítése kapcsán.

Kecskemét szívügyem! Olyanná kell tenni otthonunkat, ahol mindenki számára adott a biztos munka és megélhetés, valamint a nyugodt időskor. Ahol a helyi kis- és középvállalkozások, gazdálkodók gyarapodni tudnak, ahol elérhető a színvonalas egészségügy és a minőségi oktatás. Ahol rendezettek, és biztonságosak a közterek, utak. Ezért dolgoztam eddig is, és ezt fogom tenni ezután is.

Amennyiben személyem és programom bizalmat keltett Önben, kérem, hogy szavazatával támogasson az október 12-i választáson.

Elérhetőségeim: 06 20 560 4239 – kiraly [dot] jozsef [at] mszp [dot] huwww.kiralyjozsef.hu

Tisztelt Választópolgár!

Az önkormányzatnak többmilliárdos bevételt hoz a Mercedes gyár működése. Azonban én azt szeretném, ha a következő években minden kecskeméti megérezné ezen beruházás hasznát, és a város pénzét valamennyiük életkörülményeinek javítására használnánk fel.
Főbb vállalásaim – jelölttársaimmal együtt – a következő öt évre az alábbiak:

1. Ingyenessé tesszük a bölcsődei, óvodai ellátást a városban, ezzel is könnyítve a kisgyermekes családok megélhetését.
2. Elvégezzük a járdák és utak felújítását és akadálymentessé tételét az egész belvárosban. Mindezt nem választási fogásként, hanem az elkövetkezendő öt évben folyamatosan tesszük.
3. Tehermentesítjük a belvárosi forgalmat a kiskörút újragondolásával és a tehergépjárművek behajtásának korlátozásával.
4. Olcsóbb parkolóhelyekkel enyhítjük a parkolási gondokat, különösen a Piac környékén.
5. Biztonságosabbá tesszük a kerékpáros- és a gyalogos közlekedést. Őrzött kerékpártárolókat építünk a közforgalmi tereken.
6. Rendbe tesszük közterületeinket, javítjuk a zöldfelületek, parkok és játszóterek állapotát és azokat folyamatosan karbantartjuk.
7. Növeljük a közbiztonságot a polgárőrség megerősítésével, a rendőrséget pedig polgárbaráttá tesszük.
8. Az önkormányzat munkájába bevonjuk az önkéntes munkát vállaló civilszervezeteket és a városrészi közösségeket.
9. Több találkozási helyet létesítünk az időseknek, a fiataloknak pedig kulturált közösségi tereket, klubokat, sportolási- és szórakozóhelyeket (pl. a volt KTE pályát visszavásároljuk és a közösség javára hasznosítjuk).
10. Tiszta, átlátható közéletet és városi gazdálkodást vezetünk be. Megszüntetjük a felelőtlen vállalati gazdálkodást, a fiktív számlázásokat, a sok tízmilliós szakértői, tanácsadói megbízásokat, és szigorúan ellenőrizzük a közpénzek felhasználását.

Kecskemét a mi szeretett városunk, itt élünk és dolgozunk. Tegyünk érte együtt Mindannyiunk érdekében!